Elérkezik végre a nap, amit tulajdonképpen senki nem várt: Yoongi elhagyhatja a kórházat, innentől ismét szabad és azt csinál amit akar. Ám a férfinak semmi teendője, most se, mint soha máskor, így már azon gondolkodik, mikor kerül vissza, ahelyett, hogy azon agyalna, hogyan is élhetne normális életet - ismét minden a káros szenvedélyei körül fognak forogni. Így hát hazaindul, oda, amiről nem is tudja, hamu már az egész, tulajdonképpen nincs is hova hazamennie és ennek a súlyát tartja vállán az orvos, az a bolond, aki ott áll a parkolóban, ott ül kocsijában és nézi, hogy eddig betege, most már csak ismert személy mikor lép ki. Mégis melyik épeszű ember játszik taxist és furikázza azt, aki melegebb éghajlatra kívánja és ezt nem is titkolja? Ráadásul miért viszi oda, ami nincs is? Hiszen csak Jimin tudja kettejük közül, hogy a tűz csak a lángok martalékát hagyta maga után. Mégis arra fele haladnak. Nappeun negyed. Nem véletlenül hívják így, elég pár percet ott tölteni, kis idő múltán az ...
Taehyung POV Nem sok idő múltán, a számomra még mindig ismeretlen alak elhagyta a szobát, s csak hosszú idő után érzem azt, végre újból tudok lélegezni, végre eltűnt az a nyomasztó aura. Egy ideig csak vizslattam a körülöttem lévő tárgyakat, el-el játszadozva kusza gondolatokkal. De azután lassan már minden kezdett unalmassá válni, a gondolataim is, amik egyébként hülyeségek sorozata volt, sorra hagyott el, s helyüket a már régóta ismert, kesernyés ízű magány vette át. Olykor szerettem egy kicsit elszigetelődni a világtól, és magamba zuhanni, így legalább rendet tudtam rakni lelkemben. Most viszont csak idegesített, nem hagyott pihenni. Egyre csak ki akartam szabadulni a félhomályból, vissza Szöul napban úszkáló utcáira, ahol semmiképp sincs esélyem találkozni még egyszer ezzel az alakkal. És ha már itt tartunk... Vajon mit akarhat tőlem? Miért kezel úgy, mint egy tárgyat? -Jaj, Taehyung, már megint, mi a francba sodortad magad... - suttogtam ajkaim közül. Elegem lett az egy helyben ül...